Várhatóan hallgatói szakmai gyakorlatot az iskolaszövetkezeten keresztül is lehet végezni
A hallgatói szakmai gyakorlat igazolásával összefüggésben kezdeményezte a szövetkezetekről szóló törvény módosítását Szatmáry Kristóf (Fidesz), az egyéni képviselői javaslatot a kormány, a Fidesz és a Jobbik is támogatta a vitában.
Szatmáry Kristóf (Fidesz) expozéjában ismertette, hogy Magyarországon évente 180-200 ezer diák vállal munkát, jelentős részük iskolaszövetkezetben. A tagok 10 százaléka felsőfokú tanulmányaihoz kapcsolódó szakmai gyakorlaton vesz részt, azonban az iskolaszövetkezetek ezt nem igazolhatják le, mert nem felelnek meg a vonatkozó kritériumoknak, a cég pedig nem a hallgatóval, hanem a szövetkezettel áll jogviszonyban. A kormánypárti politikus célként jelölte meg, hogy ezt az ellentmondásos helyzetet kezeljék és minél több diák hatékonyan teljesíthesse szakmai gyakorlatát. Kitért arra is, hogy csökkenhet azok száma, akiknek maguknak kell gondoskodni szakmai gyakorlóhelyről és a módosítások hatására nőhet a bekapcsolódó cégek száma is. A javaslat biztosítja, hogy azonos ellenőrzési mechanizmusok valósuljanak meg – tette hozzá.
Vinnai Győző, a Fidesz vezérszónoka szerint a módosító javaslat egy több ezer diákot érintő, fontos problémát orvosol a szakmai gyakorlattal kapcsolatban. Mint mondta, évente 180-200 ezer diák vállal valamilyen munkát, kétharmaduk iskolaszövetkezetben dolgozik, közülük 14-15 ezer fő végez felsőfokú tanulmányokhoz kapcsolódó szakmai gyakorlatot. A javaslat szerint az iskolaszövetkezetek is gyakorló hellyé válhatnak, így bővül az a kör, ahol igazolni lehet a szakmai gyakorlatot. Hangsúlyozta: fontos, hogy a gyakorlati képzés erősödjön, és ebbe minél több céget vonjanak be.
Heringes Anita, az MSZP vezérszónoka közölte: pártja támogatja a javaslatot, mert kedvező intézkedést jelent a diákok, hallgatók számára. A javaslat elősegítheti a diákok szélesebb körű szakmai tapasztalatszerzését. Ugyanakkor felvetette, hogy a javaslattal a kormányoldal a hozzá közel álló, „barátibb” iskolaszövetkezeteket segíti. Farkas Gergely, a Jobbik vezérszónoka is támogatta a javaslatot, és helyeselte, hogy az intézkedéssel könnyebben lehet biztosítani a szakmai gyakorlatot, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a gyakorlat minőségét sem szabad elhanyagolni. Ezért javaslatot tett egy online visszajelzési rendszer létrehozására, amelyben a felsőoktatás hallgatók értékelhetnék a szakmai gyakorlatot biztosító helyeket. Szerinte emellett további adó- és járulékkedvezménnyel kellene motiválni a munkaadókat, hogy szakmai gyakorlatra fogadjanak diákokat.